Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Székesfehérvár adósságának 70 százalékát vállalja át az állam

Adósságának hetven százalékát, mintegy 9,5 milliárd forintot vállal át az állam Székesfehérvár önkormányzatától az adósságrendezési program keretében - jelentette be a város polgármestere Tállai András önkormányzati államtitkárral folytatott tárgyalását követő szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-02-27 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:32.149121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cser-Palkovics András (Fidesz) hangsúlyozta, hogy a város a rendszerváltás óta nem kapott ilyen nagyságrendű kormányzati támogatást. Hozzátette: a néhány hete bejelentett 5,4 milliárd forintos, 40 százalékos adósságkonszolidáció mértéke a folyamatos tárgyalások után jelentősen megemelkedett, így 9 milliárd 452 millió forint, 70 százalék szerepel az aláírt megállapodásban.

Kiemelte, hogy a kamatokat és egyéb kiadásokat számolva az adósságátvállalás 12,5 milliárd forintot jelent a városnak. Jelezte, hogy az adósságkonszolidáció hatásait nem építették be a 2013-as költségvetésbe, azt majd a részletes megállapodást követően teszik meg. Hozzátette: a felszabaduló forrásokat nem fogják egy év alatt elkölteni, de út- és parkolófejlesztésekre, valamint uniós pályázati önrészekre elkülönítenek pénzt.

Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közölte: a keddi kormánydöntés után szerdán öt megyében írják alá a megállapodásokat az érintett önkormányzatokkal. Az adósságátvállalás mértékének alsó szintje 40 százalék, maximális értéke 70 százalék, de egyes esetekben ennél is több lehet - mondta.

Szólt arról is, hogy az 1710 ötezer lakosúnál kisebb település adósságrendezési folyamata tavaly lezárult, a 100 százalékos konszolidációra 74 milliárd forintot fordított az állam. A nagyobb településeknek január 14-éig kellett adatokat szolgáltatniuk év végi adósságállományukról.

Székesfehérvárról elmondta: a döntéskor a kormány figyelembe vette a gazdasági válság városra gyakorolt negatív hatásait és az örökölt problémákat, amelyek jelentős kötelezettséget rónak az önkormányzatra.

Vargha Tamás, a város fideszes parlamenti képviselője szerint azért érdemelt a korábban bejelentett negyven százaléknál nagyobb adósságátvállalást a város, mert az elmúlt két évben bizonyította, hogy képes fegyelmezetten gazdálkodni. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a felszabaduló források a városban maradnak.

Kapcsolódó elemek