Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Wittner Máriával emlékeztek a kommunizmus áldozataira Csepelen

A  kommunizmus  áldozatairól  emlékeztek  meg  a  Weiss  Manfréd  (korábban Csepel-Sziget  Műszaki) Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban február 27-én.


Dátum: 2013-02-27 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:32.873612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mansfeld Péter teremben Kollár József igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Wittner Mária országgyűlési képviselőt, 56-os halálra ítéltet, Csepel Díszpolgárát, Morovik Attila alpolgármestert és kerületi általános iskolák (Kék, Kölcsey, Móra) tanulóit.

A megemlékezés alkalmából Baranyi Dániel szakközépiskolás diák Faludy György: Búcsú Recsktől című verséből adott elő részletet. Ezután Wittner Mária országgyűlési képviselő, 56-os halálra ítélt, Csepel Díszpolgára beszédében a kommunizmus áldozataira emlékezett. Elmondta: „Ma pontosan azért vagyok itt, hogy figyelmeztessek azokra a kegyetlen embertelen évekre, amikor a jelszó azt súgta, hogy nem vagyunk kötelesek elszámolni a múlttal. Kegyetlen korszak volt, de aki túlélte, aki egyenes gerinccel állt fel, azt ma már ma nem tudják megváltoztatni. Az elmúlt 30-40-50 évben hamis akkordok csengtek ebben az országban történelmünk kapcsán. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy megismerjétek az 1945 utáni megszállás éveit. Ti fiatalok építitek a jövőt, mi lassan kimegyünk az életből. Pontosan ezért kell ez a figyelmeztetés, hogy tudjatok különbséget tenni és elgondolkodni bizonyos szavak értelmén. Tudjatok látni, értelmezni s magatok eldönteni, hogy a sorsotok merre vitt. Az ok okozati összefüggések gondolkodására kell megtanítani az embereket. Negyven éven keresztül meghamisították a történelmet, de most is hangsúlyozom, hogy az igazságra előbb-utóbb mindig fényre derül”.

Kapcsolódó elemek