Európa iránti elkötelezettségét hangsúlyozta Kerry
Európa iránti elkötelezettségét hangsúlyozta az olasz fővárosban tett látogatása alkalmából rendezett transzatlanti vacsorán John Kerry amerikai külügyminiszter - mondta el az MTI-nek Martonyi János.
Dátum: 2013-02-28 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:36.937331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar diplomácia vezetője szerint az Európa és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok, a közel-keleti helyzet rendezése és a szíriai konfliktus is téma volt a szerdai római eseményen. Kerry beszédében kiemelte Európához való, családi kapcsolatai általi kötődését. Ennek politikai üzenete az amerikai külügyminiszter európai elkötelezettségének hangsúlyozása volt - értékelt Martonyi János. Elmondta: Kerry szavaiból kitűnt, hogy az új amerikai diplomácia számára prioritás a klímaváltozás és az energiapolitika.
A vacsorán a NATO és az EU tagállamai, valamint Macedónia és Svájc képviselői vettek részt, köztük 23 külügyminiszter. Jelen volt Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár és Catherine Ashton, az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője is.
Külpolitikai témákat érintve Kerry a palesztin-izraeli helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ha egy-másfél éven belül nincs előrelépés, nem biztos, hogy a két állam jelenti a megoldást. Utalt arra, hogy Washington Szíriában továbbra is a tárgyalásos megoldást szorgalmazza Lakhdar Brahiminek, az ENSZ szíriai különmegbízottjának a bevonásával. Ezt az utat tartja követendőnek Catherine Ashton is - számolt be a magyar külügyminiszter. Elmondta: téma volt Afganisztán, ahol a 2014-es kivonulás utáni jelenlét részletei még tisztázásra várnak magyar szempontból is, továbbá az afrikai Maliban kialakult helyzet.
Felszólalásában Martonyi János a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségről beszélt, hangsúlyozva, hogy noha nehéz tárgyalások várhatók, rendkívül fontos kérdésről és fontos gazdasági érdekekről van szó.
Martonyi elmondta, hogy a vacsora keretében megbeszélést folytatott szlovák és - hétfőn kezdődő bukaresti látogatása előtt - román kollégájával is.
A külügyminisztert a találkozón Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár, politikai igazgató és Balla János római magyar nagykövet kísérte.
A február elején kinevezett John Kerry európai körútja negyedik állomásán, Rómában csütörtökön részt vesz a Szíria barátai nevű országcsoport konferenciáján. A tanácskozásra az olasz fővárosba várják a szíriai ellenzéket képviselő Szíriai Nemzeti Tanács tagjait is.