Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közel nyolcmilliárdos segítség Heves megye városainak

Az ötezer főnél nagyobb megyei települések közül Eger, Gyöngyös és Hatvan esetében a törvényben előírtnál nagyobb segítségről döntött a kormány az önkormányzatok adósságrendezése kapcsán – hangzott el az Egri Polgárok Házában megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón, szerdán.


Dátum: 2013-02-28 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:40.132724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Habis László egri polgármester méltatta a döntés jelentőségét, azt, hogy a mostani határozat – a nemrégiben kapott egymilliárdos támogatáson túl – további 900 millióval növelheti a megyeszékhely pénzügyi mozgásterét. A város első embere szólt arról is, hogy az utolsó hosszú távú hitel 2030-ban jár le, így a mostani döntés pozitív hatását közel húsz éven át érezhetik az egriek.

Faragó László Gyöngyös polgármestere pedig arról beszélt, hogy a konszolidáció miatt felszabadult összeget mindenképpen új munkahelyek megteremtésére fordítják. Most zajlik a helyi ipari parkban egy nagyberuházás, s jövőre már be is indul a termelés az amerikai tulajdonú üzemben. Az önkormányzat a jövőben is kedvező környezetet kíván teremteni az új munkahelyek létesítéséhez.

Kapcsolódó elemek