Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A baloldal újra be akarja vezetni a tandíjat"

A baloldal újra be szeretné vezetni a tandíjat, amivel megakadályoznák, hogy a szegény családok gyermekei a megfelelő tudáshoz jutva boldogulhassanak az életben – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes Kucsák László.


Dátum: 2013-02-28 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:47.537063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja a baloldali ellenzék csütörtökön lezárult oktatáspolitikai egyeztetéssorozata kapcsán kijelentette, ugyanazok ültek egy asztalhoz, akik korábban tönkretették az oktatáspolitikát, akiknek tevékenységét bezárt iskolák, megcsapolt pedagógusbérek, fenntarthatatlan felsőoktatási intézmények, elbocsátott vagy megalázott pedagógusok jellemezték.

A baloldal veszélybe sodorta a fiatalok jövőjét is, amikor be akarta vezetni a tandíjat, de ezt a Fidesz által kezdeményezett népszavazás meggátolta – folytatta. Szerinte a napi hírekből tudni lehet, hogy újra erre készülnek, amivel elzárnák a lehetőséget a szegény családok gyermekei elől, hogy megfelelő tudáshoz jutva boldoguljanak az életben. A baloldali kormányok "kísérleti teleppé" változtatták az oktatásügyet, de Magyarország nem kér ebből – mondta a képviselő.

Hangsúlyozta, a Fidesz-kormány határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy helyreállítsa a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését, emellett állami működtetésbe vette a kistelepülések oktatási intézményeit és biztosítani fogja a felsőoktatási intézmények fenntarthatóságát.

Kapcsolódó elemek