Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös hivatala lesz márciustól Veszprémnek és három kistelepülésnek

Közös polgármesteri hivatalt működtet március elsejétől Veszprém és három kistelepülés. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá.


Dátum: 2013-02-28 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:47.889550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös önkormányzati hivatal létrehozását Eplény, Tótvázsony és Hidegkút kezdeményezte, Veszprém pedig igent mondott rá, így március elsejétől közös önkormányzati hivatalt működtet a négy település.

A költségeket az előzetes számítások szerint fedezi az állami normatíva: a csütörtökön megkötött megállapodás szerint minden település befizeti az államtól erre a célra kapott összeget a közösbe, míg a hivatal helyi ingatlanjainak infrastrukturális költségeit a helyi önkormányzatok fizetik.

Eplényben és Hidegkúton hetente egyszer lesz ügyfélfogadás, a tótvázsonyi kirendeltségen pedig négy köztisztviselő heti negyven órában lát el iktatási, anyakönyvi, pénzügyi, szociális ellátási feladatokat, előkészíti a képviselő-testület döntéseit, azok végrehajtását, elvégzi a képviselő-testület működésével kapcsolatos és ügyfélszolgálati feladatokat, egy köztisztviselő pedig hetente egyszer nyolc órában lát el adóügyi feladatokat.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere az MTI-nek azt mondta: a megyeszékhely a környező településekkel többféleképpen együttműködik, ami a város térségi szerepét erősíti, a közös hivatal pedig ennek az együttműködésnek egy mélyebb formája.

Az önkormányzati törvény szerint a kétezer lakosúnál kisebb települések nem tarthatnak fenn önálló hivatalt, társulniuk kell más településekkel.

Kapcsolódó elemek