Elfogadta költségvetését a Fejér Megyei Önkormányzat
Elfogadta 2013-as költségvetését a Fejér Megyei Önkormányzat. A büdzsé bevételi és kiadási főösszege mintegy 284 millió forint - mondta a megyei közgyűlés elnöke a csütörtöki közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján, Székesfehérváron.
Dátum: 2013-02-28 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:50.065645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Törő Gábor (Fidesz) pozitívumnak értékelte az előző évi költségvetéshez képest, hogy a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolataira forrásokat tudtak elkülöníteni. Az idén hárommillió forintot terveznek felhasználni a lengyelországi Opole vajdasággal és az erdélyi Kolozs megyével kialakított kapcsolatok ápolására. A képviselők a 2013-as költségvetést 12 igennel, 6 nem szavazat mellett fogadták el.
A közgyűlés egyhangúlag támogatta Varga Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő javaslatát, aki a megye déli térségének felzárkóztatása érdekében azt kérte, hogy a sárbogárdi és az enyingi kistérség is szabad vállalkozási övezet lehessen, ugyanúgy, mint az ország 47 leghátrányosabb kistérsége. Javasolta, hogy a megyei közgyűlés gazdasági programjába illesszék be elképzelését, valamint kérte a közgyűlés elnökének közbenjárását a kormánynál és a szakminisztériumnál.