Fejér megyében tizenhárom város adósságát vállalta át az állam
Fejér megyében tizenhárom, ötezer lakosúnál nagyobb város adósságát vállalta át az állam, 26,5 milliárd forint értékben - közölte a megyei kormánymegbízott a megállapodások csütörtöki aláírását követő sajtótájékoztatóján, Székesfehérváron.
Dátum: 2013-02-28 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:50.468837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dorkota Lajos közölte: tizenkét városvezető írta alá a dokumentumokat, Székesfehérvár polgármestere már szerdán megtette ugyanezt Tállai András önkormányzati államtitkár jelenlétében. Hozzátette: a legnagyobb összeget, 10,8 milliárd forintot Dunaújváros önkormányzatától vállalta át az állam, ez 65 százalékot jelentett az összes adóssághoz képest.
Jelentős összegeket vállalt át az állam Mór (1,9 milliárd, 70 százalék), Gárdony (1,1 milliárd, 70 százalék), Bicske (900 millió, 65 százalék) és Velence (700 millió, 50 százalék) esetében. Az adósságkonszolidáció a legkevésbé Pusztaszabolcsot (29 millió, 60 százalék), Ercsit (21 millió, 40 százalék) és Csákvárt (17 millió, 50 százalék) érintette.
A kormánymegbízott elmondta, hogy Fejér megye valamennyi települését kisegítette az adósságcsapdából a kormány. Az egyetlen kivétel az 5000 fő alatti Aba nagyközség, amelynek adósságállománya meghaladja az egymilliárd forintot. Esetükben a tárgyalások zajlanak, de megállapodás még nincs - tette hozzá.