Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óbuda-Békásmegyer támogatja a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását

Állásfoglalást fogadott el csütörtöki ülésén Óbuda-Békásmegyer önkormányzata arról, hogy támogatja a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.


Dátum: 2013-02-28 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:54.569020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelték, a Római-parti védművel kapcsolatos állásfoglalást - a Jobbik képviselőjétől eltekintve - teljes egyetértéssel támogatta a testület. A dokumentum egyértelművé teszi, hogy a tervezett árvízvédelmi létesítmény összhangban van a III. kerület korábban elfogadott határozataival - jelezték.

Úgy fogalmaztak, felkérik a Fővárosi Önkormányzatot, hogy a kerületben élőknek adjon közérthető tájékoztatást a védmű megépítésével kapcsolatban, és javasolja a fővárosnak az értéknövekedési hozzájárulás bevezetését.

Az állásfoglalásban azt írták, hogy az önkormányzat támogatja a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását és üdvözli a Fővárosi Önkormányzat múlt héten született döntését az árvízvédelmi gát megépítésével kapcsolatban. "Erre a döntésre már régóta várt a kerületi és a Római-parthoz kötődő lakosság" - közölték. Kiemelték, sokan hosszú évek óta küzdöttek azért, hogy mindez megvalósuljon.

2005-re az óbudai önkormányzat a Fővárosi Önkormányzattal közösen elkészítette azt a döntés előkészítő tanulmánytervet, amelynek megállapításai alapján a meghatározó helyi civil szervezetek és a kerületi politikai erők, pártpolitikától függetlenül a partél mentén húzódó árvízvédelmi mű megépítését támogatták és támogatják jelenleg is - közölték.

Egyúttal üdvözölték Tarlós István főpolgármester legutóbbi törvénymódosítási kezdeményezését, amelynek célja, hogy a Római-partot olyan övezetbe lehessen sorolni, ahol kizárólag sport- és rekreációs célú építmények emelhetők.

Kapcsolódó elemek