Veszprém adósságának 70 százalékát vállalja át az állam
Veszprém adósságállományának 70 százalékát vállalja át az állam - tájékoztatta a város fideszes polgármestere csütörtökön az MTI-t .
Dátum: 2013-02-28 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:49:56.734113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Porga Gyula elmondta: a város 7 milliárd forintos adósságából 5 milliárdot vállal át az állam, ami hosszas előkészítő munkának köszönhető.
Veszprém adóssága a hasonló nagyságrendű városokéval összehasonlítva nem volt kiugró, és az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy kikerüljön az adósságcsapdából - ismertette a polgármester. Véleménye szerint ezt is figyelembe vette a kormány.
A polgármester furcsállotta, hogy a csütörtöki közgyűlésen az ellenzéki képviselők a költségvetési napirend tárgyalásakor nem mondtak igent arra a határozati javaslatra, amely arról szól, hogy a polgármester kösse meg a megállapodást a konszolidációról. Porga Gyula szerint ez azt jelenti, hogy az ellenzéki (MSZP-s, LMP-s, jobbikos és DK-s) képviselőknek nem fontos, hogy Veszprém adóssága csökkenjen.