Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tasnádi új, 248 milliós adócsalása

Csaknem 250 millió forintos adócsalással vádolja az V. és XIII. Kerületi Ügyészség a jogerős szabadságvesztését töltő Tasnádi Pétert - közölte az ügyészségi szóvivő szerdán. "A vád szerint Tasnádi Péter adóbevallásában nem szerepeltette az 1999. évben, a II. kerületi szemlőhegyi ingatlan eladásából származó bevételét, amely 620 millió 947 ezer 662 forint volt" - mondta az MTI-nek Borbély Zoltán.


Dátum: 2003-07-30 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:52.754441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: Tasnádi Péter így több mint 248 millió forint adót nem fizetett meg. A szóvivő tájékoztatása szerint az ügyészség indítványozza az ingatlanra elrendelt zár alá vétel fenntartását.

Az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságra benyújtott vádirata taglalja az ingatlannal kapcsolatos különféle szerződéskötéseket is. Borbély Zoltán közölte: a bűncselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Vádemelési javaslattal június 6-án küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek a Tasnádi Péter ellen adócsalás miatt indított pótnyomozásának iratait az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (ORFK SZBEI).

Bolcsik Zoltán dandártábornok, az ORFK SZBEI vezetőjének akkori tájékoztatása szerint a nyomozást a rendőrség február 27-én már egyszer befejezte, s az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek, azonban Tasnádi Péter és védője bevont egy újabb adószakértőt, aki a gyanúsított álláspontját támogató véleményt adott. Ekkor pótnyomozásra kapta vissza az ügyet az ORFK SZBEI, ahol újabb szakértőt kértek fel.

Az ő szakvéleménye alapján ismét lezárták az ügyet, majd vádemelési javaslattal az iratokat megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.

A Legfelsőbb Bíróság tavaly decemberben jogerősen négy és fél éves szabadságvesztésre ítélte Tasnádi Pétert adócsalás vétsége, illetve felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés és önbíráskodás miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek