Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kormányzat partnerként tekint Hódmezővásárhelyre"

Hódmezővásárhely adósságának 70 százalékát vette át az állam az önkormányzati adósságkonszolidáció során - jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.


Dátum: 2013-03-01 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:05.947715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hódmezővásárhelyi önkormányzat teljes adóssága 22,358 milliárd forint volt, ebből 15,651 milliárdot vállal át az állam, a fennmaradó hitelállomány pedig 6,707 milliárd forint - mondta a politikus a hódmezővásárhelyi közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján.

Míg a szocialista kormányok folyamatos elvonással, újabb és újabb terhekkel sújtották a várost, bebizonyosodott, a jelenlegi kormányzat partnerként tekint Hódmezővásárhelyre, hiszen a jogszabályokban biztosított maximális mértékben vállalta a város adósságát - hangsúlyozta a polgármester.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kifejtette, amikor a kormány 277 település sorsáról döntött, külön-külön mérlegelte az ott élők szociális, társadalmi helyzetét és a helyben megvalósított fejlesztéspolitikát. Hódmezővásárhely esetében értékelte, hogy az önkormányzat a felvett hitel minden egyes forintját fejlesztésre fordította.

Hódmezővásárhely esetében az állami adósságkonszolidáció mértéke nagyobb, mint a város által 2006-ban kibocsátott kötvény összege volt. A fennmaradó hitel nagysága a város vagyonának csupán 10 százaléka, és kevesebb, mint amekkora adóssága 2002-ben az önkormányzatnak volt - mondta a Hódmezővásárhelyt 2012-ig, tíz éven át irányító politikus.

Lázár János hangsúlyozta, az adósságkonszolidációval lezárult az önkormányzati rendszer átalakítása, a települések új lehetőségek mellett új feladatokat kapnak. Az önkormányzatok a jövőben a működtetés helyett a fejlesztésre helyezhetik a hangsúlyt, arra hogy élhetővé tegyék településüket.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány az egyházak által felvett devizahiteleket is szeretné konszolidálni. A Magyarországi Református Egyháznak is jelentős devizaadóssága van, ezt a kormány nagy valószínűséggel át fogja vállalni vagy segít annak törlesztésében.

Kapcsolódó elemek