Matolcsy György eleget tud tenni a kitűzött céloknak
Az új MNB-elnöktől elsősorban azt várjuk, hogy minden jegybanki eszközzel akadályozza meg a devizahitelek kiépülését, és az infláció tekintetében érjen el komoly eredményeket a kormánnyal együttműködve - jelentette ki Rogán Antal Matolcsy György jegybankelnök-jelölti meghallgatását követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-03-01 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:16.399254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éppen ezért az új MNB-elnöktől elsősorban azt várjuk el, hogy minden jegybanki eszközzel akadályozza meg a devizahitelek kiépülését, és az infláció tekintetében érjen el komoly eredményeket a kormánnyal együttműködve – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője. Az utóbbi kapcsán Rogán Antal megjegyezte, 2013-ban az alacsony inflációs cél azért is teljesíthető, mert a kormány lépéseket tett a rezsicsökkentés irányába.
Azt kérjük az Magyar Nemzeti bank elnöktől, hogy a következő hat évben következetesen küzdjön azért, hogy a magyar bankrendszer pénzügyi stabilitása mindig a lehető legnagyobb óvatosság mellett kerüljön tervezésre, illetve megvalósításra - húzta alá Rogán Antal. Emlékeztetett, 2008-ban azért kellett IMF-hitelt felvennie az országnak, mert a bankok nem rendelkeztek kellő fedezettel a kihelyezett devizahitelek mögött, és akkor a devizatartalék jelentős megemelésére volt szükség.
Azt kérjük az MNB-elnöktől, hogy ilyenre még egyszer a jövőben ne kerüljön sor, a Magyar Nemzeti Bank figyeljen oda a bankrendszer és az ország pénzügyi biztonságára és stabilitására - fűzte hozzá. A Fidesz meggyőződése szerint a kitűzött céloknak Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnökeként eleget tud tenni – szögezte le Rogán Antal.