Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: A növekedést segíti az összhang

A gazdasági növekedést segíti, ha összhang van a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája között – jelentette ki a Lánchíd Rádiónak adott exkluzív interjúban Varga Mihály.


Dátum: 2013-03-02 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:21.134022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetgazdasági miniszterjelölt emlékeztetett rá: volt már egy hasonló időszak 2001-2002-ben, amikor a fiskális és a monetáris politika összhangja nyomán 6 százalék felett bővült a GDP. A politikus abban bízik, hogy a Matolcsy György vezetése alatt a jegybank alkalmazza azokat az eszközöket, amelyeket a világ más nagy nemzeti bankjai is arra használnak, hogy gyorsabb legyen a kilábalás a válságból.

– Nyilván az egyik fontos eszköz lehet, hogy az állampapírok másodlagos piacán olyan vásárlások történjenek, amelyek stabilizálják az állampapírpiaci hozamokat és csökkenő hozamot állítanak elő. Másrészt most már jól látszik, hogy a kamatcsökkentési periódussal hamarabb ellehetett volna indulni, – de még egyszer mondom, ez csak egy közgazdász vélemény még akkor is, ha éppen kormánytag vagyok –  alapvetően a monetáris tanács feladata, hogy ezeknek az eszközöknek a tárát felmérje és javaslatokat tegyen majd – jelentette ki a Lánchíd Rádióban Varga Mihály.

Kapcsolódó elemek