Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aláírásgyűjtés a matricáért

Több mint ezer aláírás gyűlt össze nem egészen egy hét alatt Gyulán. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi csoportja az M5-ös autópályán a matricás rendszer bevezetéséért gyűjtötte az aláírásokat, csatlakozva a békéscsabai civil szervezet kezdeményezéséhez.


Dátum: 2003-07-30 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:37:54.378010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Szelezsán Róbert, a Fidesz gyulai elnöke a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a piacon például óránként több, mint százan írták alá az ívet, kifejezve, nem lehet hátrány az, hogy ebben a megyében élünk. Megyénkben Szarvason, Orosházán, Békéscsabán, Gyulán és másutt, a Dél-Alföldre kiterjedően folyik az aláírásgyűjtés, amely augusztusban is tart. Az íveket az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetségének adják át, a civil szervezet továbbítja augusztusban a megyében összegyűlt aláírásokat a gazdasági miniszterhez. A kormányzatnak december 31-éig kell újból megállapodnia az M5-ös autópályát üzemeltető koncessziós társasággal, az AKA Rt.-vel, amely júliustól felemelte a díjakat.

Míg másutt, a matricás rendszerben ezer forint az autópályadíj négy napra, az M5-ösön egy napon az oda- és a visszautazás 4 ezer 620 forintba kerül az új tarifával. Ezzel hátrányba kerül mindenki, aki megyénkből elutazik, vagy aki ideutazik. A Fidesz gyulai önkormányzati képviselői a képviselő-testület augusztus 25-ei, rendkívüli ülésén kérik majd az önkormányzati állásfoglalást, hiszen a város lakosságának alapérdeke a matricás rendszer bevezetése.

Sz. M., Békés megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek