Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább enyhítené a kormány a devizahitelesek terheit

Rendszeresített, intézményes keretek között, így a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, illetve a fogyasztóvédelmi hatóságok által kell a fogyasztóvédelmet biztosítani - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának meghallgatásán, hétfőn.

Dátum: 2013-03-04 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:35.413951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy erősíti a rendszert, ha azt kiegészítik a civil szerveződések. Varga Mihály emlékeztetett: a kormány fogyasztóbarát államot szeretne képviselni, amely három pilléren, a fogyasztóvédelmi szervezeteken, a békéltető testületeken, illetve a civil fogyasztóvédelmi szervezeten alapszik. Ezen pillérek megerősítése történt az elmúlt években - tette hozzá. Megerősítette azt is: a kormány folytatni kívánja azokat a törekvéseket, amelyekkel enyhíteni lehet a devizahitelesek terhein.

Egyben jelezte: a kormány keresi annak módját, hogy miként lehet kezelni a kilakoltatási moratóriummal kapcsolatos helyzetet, és ebben - mondta - partnerként tekint az önkormányzatokra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha a kilakoltatási moratórium a végtelenségig fennmarad, az olyan mértékben kockáztatja a jelzáloghitelek jövőbeli folyósítását, amelynek káros hatásait nehéz felmérni.

Arra a képviselői felvetésre, hogy el lehet-e törölni a személyi jövedelemadót (szja), Varga Mihály hangsúlyozta: 1988 előtt ugyan nem volt Magyarországon ilyen adónem, és működött az ország, de most nem lehet olyan helyzetet elképzelni, ahol ez a költségvetési bevételi forrás kiesik.

A leendő tárcavezető hozzátette: meg lehet vizsgálni az szja adókulcsának mérséklését, de az adócsökkentésre kevés az esély, mert "eléggé kötött pályán van a költségvetés". Magyarország ugyanis szeretne kikerülni az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól, és ehhez biztosítani kell a 3 százalék alatt GDP-arányos államháztartási hiánycél teljesülését - tette hozzá. A miniszterjelölt kinevezését 14 igen, 3 nem szavazat mellett támogatta a bizottság.

Kapcsolódó elemek