Ötletpályázatot írt ki a főváros az üres kirakatok hasznosításához
Ötletpályázatot írt ki a fővárosi önkormányzat az üres budapesti kirakatok hasznosítására, a mintaprojekt helyszíne az V. kerületi Kossuth Lajos utca egy szakasza lesz.
Dátum: 2013-03-04 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:36.273402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ughy Attila (Fidesz-KDNP), a főváros városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka hétfőn sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt másfél-két évtizedben átalakultak a vásárlói szokások, a belvárosi földszinti üzletek jó része kiüresedett. Álláspontja szerint erre a városnak választ kell találnia, s első lépésként új arculatot kell kapniuk a helyiségeknek.
Egyrészt egységes képekkel borítanák be a kirakatokat, másrészt létrehoznának egy jelrendszert és egy adatbázist, amelynek alapján bárki kikeresheti a kiadó terület paramétereit.
Finta Sándor, Budapest főépítésze arról beszélt: ezekkel az eszközökkel új lendületet kaphat a belváros gazdasága. Az ötletpályázatról szólva kifejtette: az egyik elem a logó és a weblap arculatára vonatkozik; az azonosítók egységesen jelennének meg a kiadásra váró üzleteken.
A másik elem maga az installáció, amely elfedné a kirakatokat, ezzel rendezett képet teremtve. A főépítész példaként említette, Kolozsváron régi városképek borítják a portálokat, de van példa arra is, hogy a városlakók az elhelyezett matricákon ötletelhetnek azon, milyen funkciót szeretnének az üzletben.
A másfél millió forintos díjazású ötletpályázat hétfőn nyílt meg és április 15-ig lehet jelentkezni. Az eredményhirdetés április 30-án lesz, a későbbiekben kiállításon is bemutatkoznak a pályaművek. A feltételeket a www.budapest.hu portálon tették közzé.