Megújul a helyi piac Gyulán
Megújul a helyi piac Gyulán, a kivitelezési munkálatok hétfőn megkezdődtek, és április végén fejeződnek be - mondta el Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester az MTI-nek.
Dátum: 2013-03-04 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:38.490709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felújítás összesen 24,7 millió forintba kerül, a piac tulajdonosa, az önkormányzat 14,1 millió forint támogatást nyert a beruházáshoz a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programjából - közölte a polgármester. A felújítás során korszerű árusítópadokat helyeznek ki, a terület új térburkolatot kap, és föld alatti védőcsöveket fektetnek le a később megvalósuló informatikai és energetikai fejlesztésekhez.
Görgényi Ernő kiemelte: a piac a belváros szívében található, infrastruktúrája versenyképes a nagy áruházláncokkal, a környéken piaci napokon ingyenes a parkolás. A polgármester hangsúlyozta: a gyulai önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a Gyulán és környékén előállított helyi friss és tartós termékek, zöldségek és gyümölcsök piacra jutásuk elősegítésére. Az önkormányzat tavaly nyáron elindított egy "Gyulai Termék" védjegyprogramot is, a minőségi helyi termékek ezzel a védjeggyel jelennek meg a városi piacon. Több gyulai kisüzletben és egy áruházláncnál a gyulai helyi termékeket önálló polcon lehet megtalálni.