Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány támogatja a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályait

A kormány megtárgyalta a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról szóló törvényjavaslatot, céljával és irányaival egyetért - mondta Magyariné Nagy Edit, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői ülésén. A testület általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot.

Dátum: 2013-03-05 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:40.244944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Kocsis Máté és Csampa Zsolt fideszes képviselők által jegyzett előterjesztés az indoklás szerint bevezetné a folyamatos ellenőrzés lehetőségét, vagyis azt, hogy az érintett a munkakör betöltése alatt is megfelel-e a biztonsági feltételeknek. A nemzetbiztonsági ellenőrzés kétlépcsőssé válna: az első lépcső adattári ellenőrzést jelent, amelynek során titkos információgyűjtés is folytatható, ugyanakkor a korábbinál rövidebb, 45 nap tartamú lenne.

A javaslat rögzíti, hogy miniszterek, államtitkárok, a nemzetbiztonsági bizottságba jelölt és megválasztott képviselők, valamint a miniszteri kabinet vezetője és politikai főtanácsadó esetén csak ezt az ellenőrzést kell lefolytatni. A második lépcsőben a jogviszony fennállása alatt lehet folytatni ellenőrzést, amelynek során ugyancsak lehetne alkalmazni titkos információgyűjtést, de naptári évenként legfeljebb kétszer, alkalmanként legfeljebb 30 napig.

Kocsis Máté a javaslat egyik előterjesztőjeként azt mondta: a törvénymódosítás arra irányul, hogy aki államtitkokat kezel, aki a magyar állam titkos információihoz hozzájut, az viselkedjen ennek megfelelően. Hozzátette: "a legjobb, ha egy rágalmazásba sem csúszik bele az, aki ilyen adatokat kezel".

Hangsúlyozta: a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályainak módosításában szigorúbb elveket fektettek le. Példaként kiemelte, hogy a köztisztviselők, illetve kormánytisztviselők esetében a munkáltatók kezdeményezhetik ellenőrzésüket. Ennek eredménye alapján pedig a munkáltató a jövőben a szolgálat megszüntetésére is javaslatot tehetne.

Kocsis Máté azt mondta, hogy nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályozásában épp hogy kiveszik az országgyűlési képviselők és politikai tisztségviselők esetén a folyamatos ellenőrzés lehetőségét, az ő esetükben csak első lépcsős ellenőrzés lesz a jövőben. Így Kocsis Máté szerint nem válhat politikai vita tárgyává, hogy ki mehet át a C típusú ellenőrzésen. A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról szóló törvényjavaslatot.

Kapcsolódó elemek