A nettó átlagkereset hatszorosára emelték a díjakkal járó pénzjutalmat
A Széchényi-díjjal járó pénzjutalom összegének emelését, valamint az idei költségvetés második módosítását is megtárgyalták a képviselők az Országgyűlés e heti első, hétfő éjszakába nyúló ülésén.
Dátum: 2013-03-05 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:41.737412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tL. Simon László a javaslat egyik előterjesztője\xa0expozéjában ismertette: a módosítás célja, hogy a díjakkal járó pénzjutalom összege a bérből és a fizetésből élők előző évi - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által számított - országos szintű nettó átlagkeresetének jelenlegi ötszöröséről a hatszorosára emelkedjen ötvenezer, illetve százezer forintra való felkerekítéssel.', 'Kiemelte: ezzel a díjak a rangjukat megillető pénzjutalommal járnak majd együtt. Hangsúlyozta azt is, hogy azért most terjesztették az Országgyűlés elé a javaslatot, hogy már az idén március 15-én díjazottak is a megemelt pénzjutalmat kapják meg. A változtatás hatására mai értéken számolva bruttó 10 millió forint fölé emelkedne a jutalom. A vitában a kormány részéről Halász János államtitkár, a Fidesz részéről Gulyás Dénes, az MSZP részéről pedig Göndör István szólalt fel és mindhárman a támogatásukról biztosították a javaslatot.', 'Nyolcvan százalékra változik az állam készfizető kezessége az E.ON\xa0felvásárlása kapcsán', 'Fónagy János ismertette azt a kivételes sürgőséggel tárgyalt előterjesztést, amely idén másodszor változtatna a tavaly decemberben elfogadott 2013-as költségvetésen az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt. A kormány képviselője emlékeztetett, a törvényjavaslat egy jogszabályi állami kezességet hoz létre készfizető kezesség formájában a szóban forgó adásvételi szerződésben meghatározott fizetési kötelezettség 80 százalékára, de összesen legfeljebb 256 milliárd forintra. A képviselők kedden délelőtt döntenek az indítvány elfogadásáról.
']