35 milliárddal segítik a fiatalok foglalkoztatását
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a program lényege, hogy segítenek a fiataloknak munkahelyet vagy továbbképzést találni tanulmányaik befejezése után.
Dátum: 2013-03-05 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:45.107468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején 17-ről 26 százalékra emelkedett az álláskereső fiatalok száma. Úgy vélte: a mostani támogatások azért fontosak, mert így megjavíthatják azt, ami az előző politikai ciklus alatt elromlott.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a műsorban hangsúlyozta, hogy az első munkahely-garancia program ötmilliárdjával, amely hétezer fiatalt érint, a munkahelyvédelmi akcióterv 25 év alattiakat érintő részével, illetve az EU-s ifjúsági garanciaprogrammal 30-35 milliárd forint jut a fiatalok foglalkoztatásának megsegítésére. Az európai uniós forrás már ősztől elérhetővé válik, a programokat azonban még ki kell dolgozni hozzá – mondta Kocsis Máté.
Az MSZP kampányfilmjéről a kommunikációs igazgató annyit mondott, hogy ez az alkotás legfeljebb a szocialisták művészi igényeit elégíti ki, majd hozzátette: a szocialista pártnak még egy kampányfilmet sem sikerült becsülettel elkészítenie.