Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövőben növekedhet a magyar export

Az államtitkár növelné a kínai kereskedelmi forgalmat és pénzügyi stratégiai együttműködést építene Pekinggel, valamint bővítené az Oroszországba irányuló magyar exportot is.


Dátum: 2013-03-05 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:45.507670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter az m1 az Este című műsorában

Felújítanák a Budapest-Belgrád vasútvonalat is

Szijjártó Péter az M1 Ma reggel műsorában arról is beszélt, hogy létrejött egy 100 milliárd dolláros hitelkeret az Eximbanknál, amely a magyar kis- és közepes vállalkozások exporttevékenységét fogja szolgálni. Hangsúlyozta: a kormány döntése alapján megépül egy kétvágányú vasúti gyűrű, amely Budapestet délről kerüli, és a szolnoki, valamint a győri vasútvonalat kötné össze, azzal a céllal, hogy távol-kelet felől tranzitútvonallá váljunk, így teremtve bevételt és munkahelyet hazánknak. Szijjártó Péter hozzátette: felújítanák a Budapest-Belgrád vasútvonalat is, amelyhez szintén kínai forrásra pályázna az ország.

Oroszország Németország után a második legfontosabb kereskedelmi partnerünk – közölte Szijjártó Péter, majd hozzátette: 7 milliárd dolláros importunk van Oroszországból és körülbelül 3 milliárd dollár értékben exportálunk. A két miniszterelnök közötti januári egyeztetéseknek köszönhetően a jövőben növekedhet a magyar export – mondta az államtitkár a Ma reggelben.

"Ennek főként a mezőgazdaság lesz a területe". Elkezdődött az árualap összeállítása – folytatta Szijjártó Péter –, elsősorban élelmiszeripari, mezőgazdasági gépipari és feldolgozó ipari termékekről, terményekről van szó; az exportnövekedéssel óriási bevétel generálható a mezőgazdaságban.Elmondta azt is, hogy a Questor cégnél már folyamatban van egy raktárbázis, illetve egy kereskedőház létesítése Moszkvában, a céggel való megállapodás függvénye, hogy ezeket majd miként lehet a mezőgazdasági exportunk bázisaként használni a jövőben.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3281, 'source_type': 'media', 'source_id': 10143, 'target_type': 'article', 'target_id': 125526, 'relation_type': 'describes'}