Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Magyarország nem ellensége Romániának

A magyar külügyminiszter szerint a két ország közötti stratégiai együttműködés alapjai változatlanok, bár véleménykülönbségek vannak.


Dátum: 2013-03-05 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:46.663697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sem a kormány, sem Magyarország nem ellensége Romániának – jelentette ki a Kossuth Rádiónak Martonyi János, aki kétnapos látogatáson vesz részt a szomszédos országban. A Titus Corlatean román külügyminiszterrel folytatott tárgyalásairól elmondta: tartalmas, hasznos és őszinte beszélgetésen vannak túl, a felek nem rejtették véka alá álláspontjukat , „világosan megmondtuk, hogy szerintünk mivel van gond” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János szerint az egyik legfontosabb feladat jelenleg, hogy csillapítsák a kedélyeket, emellett „ne tételezzünk fel egymásról olyan dolgokat, amelyek nem igazak” – közölte. A külügyminiszter kiemelte: román kollégájával egyetértettek abban, hogy a stratégiai partnerség az együttműködés alapja, és a két országot ugyan sok minden összeköti, de vannak véleménykülönbségek.

Martonyi János példaként említette a közösségi szimbólumok ügyét, amely véleménye szerint aránytalanul nagy vihart kavart Romániában. Kifejtette: a tárgyalásokon szó volt emellett a nyelvhasználatról és az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról is. "A stratégiai együttműködés alapjai változatlanok, és bízom benne, hogy ebben a szellemben vitatjuk meg egymás között a nézeteltéréseket" – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

A magyar diplomácia vezetője kedden a román miniszterelnökkel is találkozik. Victor Ponta a napokban elfogadta az MSZP meghívását, és részt vesz a párt márciusi évértékelő rendezvényén. Martonyi János erre reagálva a Kossuth Rádiónak elmondta: Európában megszokott, hogy a politikusok külföldi rendezvényeken is részt vesznek, a román kormányfő pedig pártelnökként érkezik Magyarországra.

Martonyi János szerint az egyik legfontosabb feladat jelenleg, hogy csillapítsák a kedélyeket, emellett „ne tételezzünk fel egymásról olyan dolgokat, amelyek nem igazak” – közölte. A külügyminiszter kiemelte: román kollégájával egyetértettek abban, hogy a stratégiai partnerség az együttműködés alapja, és a két országot ugyan sok minden összeköti, de vannak véleménykülönbségek.

Martonyi János példaként említette a közösségi szimbólumok ügyét, amely véleménye szerint aránytalanul nagy vihart kavart Romániában. Kifejtette: a tárgyalásokon szó volt emellett a nyelvhasználatról és az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról is. "A stratégiai együttműködés alapjai változatlanok, és bízom benne, hogy ebben a szellemben vitatjuk meg egymás között a nézeteltéréseket" – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

A magyar diplomácia vezetője kedden a román miniszterelnökkel is találkozik. Victor Ponta a napokban elfogadta az MSZP meghívását, és részt vesz a párt márciusi évértékelő rendezvényén. Martonyi János erre reagálva a Kossuth Rádiónak elmondta: Európában megszokott, hogy a politikusok külföldi rendezvényeken is részt vesznek, a román kormányfő pedig pártelnökként érkezik Magyarországra.

Kapcsolódó elemek