Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Nincs szükség a költségvetés módosítására

A leendő nemzetgazdasági miniszter szerint nincs szükség a költségvetés módosítására sem a pénztárgépekkel kapcsolatos műszaki tervekkel, sem az elektronikusútdíj-tenderrel összefüggésben.


Dátum: 2013-03-05 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:50.026629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály a parlament oktatási bizottságának keddi ülése után a pénztárgépek műszaki terveinek csúszása és az elektronikus útdíj bevezetése körüli bizonytalanság miatti esetleges költségvetési módosítást firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt: az első két hónapon vannak túl, és az első hónapnak vannak meg a pontos államháztartási adatai. Eszerint 0,5 százaléka teljesült az egész évre várható hiánynak, azaz semmilyen tekintetben nem indokolt a változtatás - szögezte le.

Emlékeztetett a kormány februári döntésére, amellyel a két vitatott kérdésben felgyorsítják a munkát. Az első félévben ezeknek meg kell valósulniuk, és a kijelölt miniszter szerint  teljesíthetők a kapcsolódó feladatok.     A devizaadósoknak nyújtandó esetleges újabb mentőcsomagról Varga Mihály azt mondta: a korábbi lépésekkel jelentős részükön tudtak segíteni, ugyanakkor tudják, hogy az árfolyamváltozás még mindig jelentős kört érzékenyen érint, és az euró vagy a svájci frank néhány forintnyi árfolyamváltozása nagyon sokaknak megnehezíti a törlesztést. A bankszövetséggel azon dolgoznak, hogy további lehetőséget kínáljanak számukra is - jelezte.

Kapcsolódó elemek