Szijjártó: Sikertörténet a gazdasági együttműködés
A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden fogadta Cornelia Piepert, a német Szövetségi Külügyminisztérium államminiszterét - közölte az MTI-vel az államtitkár sajtófőnöke.
Dátum: 2013-03-05 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:50:53.807956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter a találkozón a magyar - német gazdasági együttműködést egyértelmű sikertörténetnek minősítette, mert a német vállalatok összesen 1 millió 300 ezer magyar ember megélhetését biztosítják - szerepel Varga Éva közleményében.
A magyar kormány eddig két német vállalattal között stratégiai együttműködési megállapodást. 2010 óta 5 milliárd eurónyi német beruházás érkezett Magyarországra és 18 új gyárat nyitottak német cégek hazánkban - tudatta a sajtófőnök.
A felek egyetértettek az oktatási és kulturális kapcsolatok fontosságában, amelyekben kiemelt jelentősége van az Andrássy Egyetemnek és a Goethe Intézetnek.