Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fazekas: A program az agrárközéposztály megerősítését szolgálja

Magyarország első földhaszonbérleti programja az agrárközéposztály megerősítését szolgálja – mondta Fazekas Sándor Fegyverneken. A vidékfejlesztési miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen ünnepélyes keretek között nyújtotta át a nyertes pályázónak az 1500-ik állami haszonbérleti szerződést - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.


Dátum: 2013-03-06 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:05.979742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke mérföldkőnek nevezve az eseményt arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdák az okirat révén nem ajándékot, inkább kemény, de biztos megélhetést adó munkát nyertek. Tájékoztatása szerint az eddigi pályázatok háromnegyedét őstermelők, fiatal és családi gazdálkodók valamint egyéni mezőgazdasági vállalkozók nyerték.

Paor-Smolcz Róbert, az 1500-ik szerződés nyertese Kiskunhalason született fiatal gazdálkodó, egy gyermekes családapa. Hét esztendeje egyéni mezőgazdasági vállalkozóként indult, jelenleg családi gazdálkodóként földműveléssel, erdészettel és sertéstartással foglalkozik. Az állami haszonbérlet biztosítja majd az állatállománya növeléséhez szükséges takarmánytermő területet.

A Nemzeti Vidékstratégiával összhangban a földműveseket haszonbérlethez juttató szerződések a kis- és közepes vállalkozások és állattartó gazdaságok megerősítését szolgálják. Az NFA a pályázati eljárás során a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket részesíti előnyben. Magyarország Kormánya tovább folytatja a gazdák gyarapodását szolgáló agrárprogram megvalósítását.

Kapcsolódó elemek