Kocsis: Az agresszió nem elfogadható a viták rendezésére
Ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beinvitáljuk. Leülnénk és megbeszélnénk vitáinkat, ugyanis minden vélemény fontos – hangsúlyozta Kocsis Máté, a párt központi hivatala előtt tartott sajtótájékoztatóján azután, hogy az alaptörvény módosítása ellen demonstrálók egy kisebb csoportja csütörtök délelőtt behatolt a Fidesz székházának udvarára. Selmeczi Gabriella az eset kapcsán ugyanitt úgy fogalmazott: ilyen agresszióval és indulattal még nem találkozott.
Dátum: 2013-03-07 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:20.140061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocsis Máté a demonstráció kapcsán ugyanakkor rámutatott: a vélemény szabadsága nem egyenlő az erőszak szabadságával. Az agresszió nem elfogadható a viták rendezésére – szögezte le. „Ha valakinek vitája van a szomszédjával, az nem jogosítja fel arra, hogy berúgja az ajtaját, nem ez a módja” – jegyezte meg.
Közölte: a magyar emberek elsöprő többsége és a Fidesz sem kér a gyűlöletkampányából. Egyúttal emlékeztetett: Magyarország 2010-ben 8 év káosz után úgy döntött, hogy a nyugalomra és a biztonságra szavaz. A Bajnaiék által felheccelt diákoktól és tüntetőktől pedig azt kéri, hogy ne dőljenek be minden politikai trükknek, vegyék észre, mire használják fel őket, és hallgassák meg a Fidesz álláspontját is.
Kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz, mint a székház tulajdonosa nem kért rendőri intézkedést, ugyanis nem hisznek az erőszak semmilyen formájában. Ennek kapcsán emlékeztetve a 2006-os eseményekre, aláhúzta: semmilyen elnyomó rendőri beavatkozást nem fog támogatni a kormány.
„Szeretettel, higgadtan jöttünk”
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője úgy fogalmazott: ilyen agresszióval és indulattal még nem találkozott. „Szeretettel, higgadtan jöttünk, hogy megkérdezzük őket, mit szeretnének, de azt tapasztaltam, hogy közvetlen közelről az arcomba üvöltöztek” – mondta, hozzáfűzve: úgy dűlőre jutni ebben a nagyon fontos kérdésben, hogy nem hajlandóak a párbeszédre, nagyon nehéz.