Megkezdődhet a belvárosi művészeti negyed kialakítása
Rövidesen megkezdődnek a budapesti belváros művészeti negyedének kialakításával összefüggő munkálatok, miután Rogán Antal (Fidesz-KDNP) V. kerületi polgármester megkötötte a kivitelezővel a szerződést.
Dátum: 2013-03-07 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:24.447878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta: a beruházás a Belváros új főutcája projekt első üteméhez kötődik, a megújult főutcatengely és a kilencvenes években átépült, déli Váci utca közötti utcák megújítását célozza. A beruházás az eddigi felújításokból kimaradt kis utcákat érinti, így a Só utca, a Szarka utca, a Fejér György utca, illetve a Bástya utca és a Veres Pálné utca egy-egy szakaszát újítják fel.
A belváros déli részének településszerkezete lehetővé teszi egy művészeti negyed kialakítását, amely növeli a környék kulturális és turisztikai értékét - jelezte az önkormányzat, hozzátéve, a megújítás célja, hogy kültéri kiállítóhelyekkel tűzdelt, fiatalos városrész alakuljon ki, emellett pedig a műemléki védettség alatt álló régészeti emlékek bemutatását is biztosítsák. A beruházás összértéke 273 millió forint, uniós forrásokat is felhasználnak hozzá. Az átépítés ideje alatt változások lesznek a környék forgalmi rendjében is.