Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átveszi kinevezési okmányát Varga Mihály

Pénteken veszi át nemzetgazdasági miniszteri kinevezési okmányát Varga Mihály Áder János köztársasági elnöktől.


Dátum: 2013-03-08 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:30.737405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály kinevezését a Nemzetgazdasági Minisztérium élére március elsején javasolta Orbán Viktor miniszterelnök, azt követően, hogy Matolcsy György korábbi tárcavezetőt a Magyar Nemzeti Bank elnöki pozíciójára jelölte.

A korábbi, tárca nélküli miniszteri megbízatása március 6-ával szűnt meg Varga Mihálynak, akit március 7-ével nevezett ki nemzetgazdasági miniszterré az államfő. Március első napjaiban több országgyűlési bizottsági meghallgatásán is elmondta Varga Mihály, hogy a gazdasági tárca vezetőjeként az eddigi gazdaságpolitikai célkitűzéseket, így az államadósság és az államháztartási hiány csökkentését, továbbá a foglalkoztatás bővítését kívánja megtartani. Új, negyedik feladatként a gazdasági növekedés beindítására törekszik majd.

Varga Mihály az első Orbán-kormány idején, 2001 januárjától 2002 májusáig - a jegybankhoz távozó Járai Zsigmond utódaként - pénzügyminiszter volt. A jelenlegi kormányban 2012. június 2-ától tárca nélküli miniszterként az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) zajlott tárgyalásokat irányította.

Kapcsolódó elemek