Magyarország szövetségesként számíthat majd a britekre
Budapest és London közös törekvése Európa energiabiztonságának erősítése, elsősorban az energiaforrások diverzifikálásával. A két ország közös érdeke, hogy minél több európai gázszállítási beruházás valósuljon meg a következő időszakban. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a két ország megerősítette közös törekvését az európai energiabiztonságának fokozására, ezért fontos, hogy minél több európai gázszállítási beruházás megvalósuljon, akár gázvezetékekről, akár LNG-kikötőről van szó.
Dátum: 2013-03-08 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:32.832431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország számára fontos célkitűzés, hogy csökkenjen az ország energiafüggőségének mértéke – magyarázta a külügyi és külgazdasági államtitkár –, ezért már az EU soros elnökségének betöltésekor is elsődleges szempont volt, hogy az észak-déli irányú közép-európai infrastruktúrák, valamint a gázvezeték rendszereket összekötő interkonnektorok kiépülésének támogatása. Az államtitkár hozzáfűzte: Romániával már megvalósult ez az összeköttetés, és jelenleg is zajlanak az előkészületei a magyar-szlovák interkonnektornak. Fontosnak minősítette Szijjártó Péter Közép-Európa energiabiztonsága szempontjából, hogy a régóta tervezett horvátországi LNG-kikötő is megépüljön.
Mind a négy visegrádi ország miniszterelnöke úgy gondolja – hangsúlyozta az államtitkár – hogy a közép-európai együttműködés szempontjából a négy ország együttesen erősebb és jelentősebb erőt képvisel, mint egyenként. Elég, ha például az EU költségvetési tárgyalásaira gondolunk – mondta. A V4 országok gazdaságilag jól teljesítenek - folytatta Szijjártó Péter a műsorban –, Közép-Európa a német gazdasággal együttműködve, a jövőben az európai növekedés motorja lehet.
A francia elnök és a német kancellár is részt vett Varsóban az egyeztetésen, ahol többek között a közös európai védelmi politika kérdése is téma volt – tette hozzá. Varsóban a honvédelmi miniszterek is jelen voltak és aláírták a megállapodást, hogy 2016-ra létrehozzák a V4 hadseregcsoportját is – mondta az államtitkár. Magyarország támogatja azt a fajta párbeszédet, ami az európai integráció védelmi dimenzióját illeti és erősítené az együttműködést is ezen a területen – jelentette ki a külügyi és külgazdasági államtitkár.
Fegyelmezett költségvetésen, adósságcsökkentésen, valamint a hiány karbantartásán alapuló európai gazdaságpolitikai megalkotásában szívesen részt vesz hazánk is – mondta Szijjártó Péter a Ma reggelben. Magyarország azon az állásponton van, hogy az eurózónán belül szoros gazdaságpolitikai koordinációra van szükség, az eurózónán kívüli országok részére azonban nagyobb gazdaságpolitikai döntési szabadságot szükséges adni - fűzte hozzá.