Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar szoftverexport-piac öt év alatt megduplázható lenne

A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja támogatja az IVSZ azon kezdeményezését, hogy a kormány és a 180 milliárdos szoftver exportot termelő IKT szektor között stratégiai megállapodás köttessen.


Dátum: 2013-03-08 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:34.473687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Laufer Tamás, az IVSZ elnöke több ténnyel támasztotta alá a megállapodás szükségességét. A folyamatosan növekvő szoftver exportnak köszönhetően az informatikai, távközlési és elektronikai szektor volt az egyetlen az összes hazai iparág között, amely a válság éveiben is folyamatosan növekedni tudott. Ez a növekedés a KSH legfrissebb adatai szerint 2012 mindegyik negyedévében folytatódott.  A szoftverexport-piac hazai hozzáadott értéke kiugróan magas, szinte teljes egészében magyar szellemi teljesítményről van szó, amelyet a vállalatok meghatározó import nélkül állítanak elő kizárólag a magyar szakemberek munkájára alapozva.

A hazai IKT szektor 20 000 vállalkozása 80 000 embernek ad munkát szállítói oldalon. A vevői oldal informatikai munkahelyekkel, illetve a számítástechnikai gyártói munkahelyekkel együtt több, mint 150 000 főt foglalkoztat, így a szektorban foglalkoztatottak aránya alapján Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Az IKT szektor a gazdaság egyik legnagyobb hozzáadott értéket teremtő ágazata – közel 10 milliárd eurós nettó árbevétel mellett több mint 1 milliárd euró adót fizet be a magyar költségvetésbe.

Kapcsolódó elemek