Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A cél, hogy megerősödjenek a családok"

A kormány minden eddigi lépésével azt próbálta megalapozni, hogy a családok megerősödjenek - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken, a "tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012" zárórendezvényén Budapesten.


Dátum: 2013-03-08 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:37.003250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Asztalosné Zupcsán Erika egy európai uniós felmérésre hivatkozva azt mondta: a fiatalok keveset, vagy egyáltalán nem nyitják az idősekre az ajtót, sokukat havonta sem látogatják hozzátartozóik. A felmérés következtetései közül megemlítette azt is, hogy ma Magyarországon nem a nyugdíj a legnagyobb szegénységi kockázat.

Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója azt mondta,  olyan ellátórendszer élén áll, amelyben a nyugdíjak megőrizték reálértéküket. A gyerekek, a fiatal generációk jelentőségét említette, s reményét fejezte ki, hogy a kormányzat - például a családi adókedvezmény bevezetésével - hosszabb távon kedvező társadalmi klímát hozott létre. Kiemelte: a nyugdíjrendszer generációk szövetsége, s a kormány a generációk szövetségének megerősítését célozza.

Soltész Miklós, az Emmi szociális és családügyi államtitkára köszöntőjében az idősek iránti tisztelet fontosságát hangsúlyozta. Emlékeztetett: az elmúlt évben 250 rendezvény volt országszerte.

Külön szólt arról a kormányzati döntésről, amely lehetővé tette a nők negyven év szolgálati idő utáni nyugdíjazását, amelyről azt mondta: őket is meglepte, hogy már a 85 ezres határt is átlépte az igénybe vevők száma.

Kapcsolódó elemek