Szöul nem szeretne ENSZ BT-beavatkozást
Dél-Korea egyelőre nem szeretné, ha az észak-koreai atomprogramról folyó vita az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne, s arra kérte az Egyesült Államokat, hogy tegyen meg minden diplomáciai lépést a közvetlen tárgyalások folytatása érdekében.
Dátum: 2003-07-30 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:00.341050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jun Jong Kvan dél-koreai külügyminiszter szerdán találkozott John Bolton amerikai külügyi államtitkárral, akivel egyetértett abban, hogy a Biztonsági Tanácsnak foglalkoznia kell az észak-koreai atomprogrammal, de úgy találta, hogy fontos lehet az időzítés is, vagyis hogy mikor veszi ügyrendjére a kérdést a testület.
Szöul azt szeretné, ha nem lennének konfliktusok, és ezzel nem kerülne veszélybe saját gazdasága, ezért az 1998 óta folytatott, úgynevezett "napfény politika" jegyében még mindig a nemzetközi diplomácia erőfeszítéseitől várja a megoldást - írta az AP.
Bolton hétfőn Pekingben kínai tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásait követően úgy nyilatkozott, hogy nem hoztak előrelépést a tárgyalások felújítását célzó diplomáciai erőfeszítések, és Észak-Korea ellenállása miatt nem is jósolható meg, mikor lesz az újabb tárgyalási forduló. Utalást tett arra, hogy esetleg az ENSZ BT szerepet játszhatna a vitában.
A BT esetleges határozatai Észak-Koreáról az ENSZ gazdasági szankcióihoz is vezethetnek, amit Phenjan - ahogy már korábban kifejtette - háborús üzenetként értelmezne. A Biztonsági Tanács egyik állandó tagja, Kína ellenszavazata miatt nem tudott eddig határozatot hozni az ügyben.
Észak-Korea a múlt év végén jelentette be atomprogramjának felújítását, és felmondta az atomsorompó-szerződést. Phenjan kétoldalú tárgyalásokat szeretne folytatni Washingtonnal, és biztonsági garanciákat, valamint gazdasági segélyt kér atomprogramja felszámolásáért cserébe. Az Egyesült Államok viszont elutasítja a kétoldalú párbeszédet, és csak többoldalú tárgyalásokra hajlandó.
MTI - fidesz.hu