Kézműves pályázat Egerben
Közös pályázatot hirdet egri, illetve a város környékén élő kézművesek számára a település önkormányzata, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozata - jelentették be pénteken sajtótájékoztatón Egerben.
Dátum: 2013-03-08 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:42.686155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pályázat célja Eger marketingstratégiájának, illetve a térség kézműves hagyományainak erősítése - közölte Herman István, a kamara kézműves elnöke.
Rázsi Botond, Eger alpolgármestere (Fidesz) elmondta: a pályázatot három kategóriában hirdetik meg. Egyrészt olyan népművészeti és iparművészeti alkotásokat várnak, amelyek illeszkednek az "Eger a te történeted" szlogennel futó városi marketingstratégiához.
Egy másik kategóriában azokat a termékeket bírálják el, amelyek kapcsolódhatnak a Gárdonyi-emlékévhez: az ország az idén ünnepli Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját.
A szabadon választott kategóriába azokat a termékeket nevezhetik a pályázók, amelyek jól tükrözik Eger városának hagyományait, kultúráját, motívumkincsét.
A pályaműveket a kamara egri székházában lehet benyújtani május 2-ig, az eredményhirdetés május 18-án, a Pünkösdi Vigadalom eseményen lesz a hevesi megyeszékhelyen - mondta Herman István.