Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: A szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány megbukott politikájához

Azzal, hogy Victor Ponta a szocialista párt kongresszusának díszvendége, az MSZP üzeni, hogy vissza akarnak térni a megszorítások és a magyarellenesség politikájához – hangsúlyozta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-03-09 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:48.330469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Rogán Antal sajtótájékoztatója

A román miniszterelnök, szintén az IMF kérésére privatizálja az energiacégeket, ami energia-áremelésekhez vezet – mutatott rá. Rogán Antal emlékeztetett rá, hogy ezzel szemben hazánkban jelentős mértékű rezsicsökkentésről döntött a kormány. Victor Ponta meghívásával az MSZP azt üzeni, hogy elfogadja a román miniszterelnök politikáját, és az IMF kérésére ők is emelnék Magyarországon az energiaárakat – fűzte hozzá.

Victor Ponta Románia miniszterelnökeként, ha teheti, fellép az Erdélyben élő magyarok ellen. Victor Ponta meghívásával az MSZP lenullázza Mesterházy Attila kolozsvári kijelentéseit – hangsúlyozta. Hozzátette: ezzel azt üzenik, hogy ismét visszatérnek Gyurcsány politikájához, és nem érdeklik az Erdélyben élő magyarok.

['\n\t\t\n\t\tA fideszes politikus rámutatott, Victor Ponta az IMF első kérésére meghirdette a megszorítások politikáját. Meghívásával a szocialisták azt üzenik, hogy egyetértenek ezzel, és majd ők is folytatni kívánják a megszorítások politikáját – jegyezte meg.', 'Rogán Antal úgy fogalmazott, Victor Ponta Románia miniszterelnökeként a román Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, azzal, hogy ő a szocialista párt seregszemléjének díszvendége, az MSZP üzeni, hogy vissza akarnak térni a megszorítások és a magyarellenesség politikájához. Azt gondoljuk, hogy ezt a típusú szocialista politikát a magyarok már egyszer leszavazták és megbuktatták. Ma Magyarországon Gyurcsány Ferenc régi politikájára más arcokkal nincsen szükség – húzta alá.

\xa0\t\t\t\n']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1146, 'source_type': 'media', 'source_id': 10181, 'target_type': 'article', 'target_id': 125670, 'relation_type': 'describes'}