Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: Végleges segítséget szeretnénk nyújtani a devizahiteleseknek

2010 óta a Fidesz és a polgári kormány sokat tett a helyzet megoldására, egész Európában nincs olyan kormány, ami ennyit tett volna a devizahiteles családok megmentéséért – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-03-09 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:51:48.743256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy fogalmazott, ha a szocialistákon múlna, akkor a bajbajutott devizahiteles családok földönfutók lennének. 2010 óta a Fidesz és a polgári kormány sokat tett a helyzetük megoldására, egész Európában nincs olyan kormány, ami ennyit tett volna a devizahiteles családok megmentéséért – emelte ki. Selmeczi Gabriella példaként az árfolyamgát lehetőségét említette, amivel több mint 130 ezren éltek, valamint végtörlesztést, ez utóbbit 170 ezren  vették igénybe. A Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végéig 600 lakást vásárolt meg, és idén akár 10 ezer család megmentésére van keretük –tette hozz, kiemelve, a legnehezebb helyzetben levőknek az ócsai lakópark jelenthet majd megoldást. Szólt arról is, hogy emellett pénzügyi biztos is segíti a probléma megoldását, és összehangolja az érkező javaslatokat.

A kormány otthonteremtési kamattámogatást vezetett be – hívta fel a figyelmet, egyúttal megjegyezve azt is, hogy amennyiben a szocpol bővítésének ügye az Országgyűlés elé kerül, a Fidesz képviselői támogatni fogják a javaslatot.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a családi adókedvezménynek köszönhetően sok család került könnyebb helyzetbe, és a rezsicsökkentés is komoly segítséget jelent. A Fidesz alapelve és értéke, hogy nem engedjük el senkinek a kezét, és nem engedjük, hogy egyetlen család is az utcára kerüljön – hangsúlyozta. Tájékoztatott arról is, hogy egyeztetések kezdődtek az önkormányzatokkal is azoknak a családoknak az ügyében, akiknek elárverezik az otthonát. Számítunk az önkormányzatokra, hogy szociális jelleggel otthont és támogatást biztosítanak az érintetteknek – szögezte le. Szavai szerint egy kvótarendszer bevezetésével lassítanák és gátolnák az otthonok elárverezését, de akár a devizahitelek forintosításának ötletére is nyitottak.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a kilakoltatási moratórium csak ideiglenes megoldás, véglegesen kívánják rendezni a devizahitelesek problémáját. Arra a felvetésre, hogy a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékaiból lehetne-e esetleg segítséget nyújtani a bajba került családoknak, Selmeczi úgy reagált: az előző elnök hiánnyal adta át a független intézményt, ami abból adódott, hogy a jegybankot nem arra használták fel, hogy a magyar gazdaságot támogassa, hanem "más pénzügyi érdekeknek vetették alá".

Az alkotmánymódosítás elleni tüntetéssel összefüggésben kiemelte, „egyértelműen látható, hogy Bajnai Gordon emberei ott voltak a tüntetők között”. Bajnai Gordontól az lenne a korrekt és bátor tett, ha nem bujkálna civilek mögé – zárta szavait.

Kapcsolódó elemek