"Ez a magyar családok érdeke"
Azt kérjük a kormánytól, hogy tartson ki a rezsicsökkentés mellett, bármilyen külföldi vagy belföldi nyomásgyakorlás éri Magyarországot, mert meggyőződésünk szerint ez a magyar családok érdeke - jelentette ki hétfői napirend előtti felszólalásában Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője.
Dátum: 2013-03-11 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:01.681368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt gondolom, ilyenkor a parlamentben ülő képviselőknek pontosan az ellenkező feladata van – hangsúlyozta az előző gondolattal összefüggésben Rogán Antal, akinek ígérete szerint a Fidesz-KDNP frakciók mindent meg fognak tenni azért, hogy a kormány érvényesíteni tudja a rezsicsökkentéssel kapcsolatos elképzeléseit.
A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője leszögezte, szükségük van az emberek támogatására, mert „az energiaszolgáltatóknak tudniuk kell, hogy nem a kormánnyal vagy a pártokkal, hanem a magyar családokkal állnak szemben”. A családoknak abból van elegük, hogy Magyarország az az ország Európában, ahol a legnagyobb arányú a rezsiköltség – mutatott rá Rogán Antal. Kitért rá, egy két felnőtt keresővel, két gyermekkel rendelkező magyar családban 73600 forintot tesznek ki átlagosan egy hónapban az ilyen jellegű kiadások. A kormánypárti politikus szerint parlamentnek az a kötelessége, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy megvédje a rezsicsökkentést, és a családok oldalára álljon.