Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder: Magyarországon fogom elmondani az álláspontomat

Egy későbbi időpontban fejti ki álláspontját az alaptörvény-módosításról és az azzal foglalkozó Sólyom László-írásról a köztársasági elnök.


Dátum: 2013-03-11 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:03.202280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem innen, Berlinből, hanem majd Magyarországon fogom elmondani az álláspontomat" - mondta Áder János a német szövetségi elnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.

Az alaptörvény-módosítás hétfőre tervezett zárószavazásával összefüggésben hangsúlyozta: "világos szabályok és határidők" határozzák meg, hogy az Országgyűlés döntése után mit kell tennie a házelnöknek és a köztársasági elnöknek.

Mindenki "biztos lehet abban, hogy meg fogja tudni, mit gondolok a cikkről, a cikkben megfogalmazott kérdésekről és az alkotmányos helyzetről" - jelentette ki Áder János Sólyom László volt köztársasági elnök írására utalva.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a német szövetségi elnökkel folytatott megbeszélésen Joachim Gauck nem fejtett ki "különálló véleményt" az alkotmányozás folyamatával kapcsolatban, hanem kérdéseket fogalmazott meg. A német államfőt mindenekelőtt a folyamat "történelmi beágyazottsága érdekelte" - mondta Áder János.

Hozzátette: az alkotmányozás folyamatáról "történelmi kalandozást eredményező beszélgetést tudtunk folytatni". A beszélgetés végén "természetesen elérkeztünk a mába, és a mai alkotmányozási kérdésekről, feladatokról, problémákról is váltottunk néhány szót" - mondta a köztársasági elnök.

Áder János hétfőn kétnapos bemutatkozó munkalátogatást kezdett Berlinben. A látogatás során találkozik Angela Merkel német kancellárral, Guido Westerwelle külügyminiszterrel és Norbert Lammerttel, a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag elnökével is.

Kapcsolódó elemek