Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush "nagyított"

Az amerikaiak csaknem fele véli úgy, hogy George Bush elnök felnagyította az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyét, csak hogy igazolja vele a Szaddám Huszein volt iraki elnök elleni háborút.


Dátum: 2003-07-31 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:02.196224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az NBC amerikai televízió és a The Wall Street Journal című lap szerdán nyilvánosságra hozott közös közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 47 százaléka vélekedett ilyeténképpen. 48 százalékuk azonban hiszi, hogy Bush kizárólag konkrét információkra támaszkodott, amikor az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyét ecsetelte.

Az elnök eljárásának tisztességes voltát illetően erősödő kétely a jelek szerint nem befolyásolja az amerikaiak véleményét az iraki háború szükségességéről. A megkérdezettek 69 százaléka helyeselte az előző bagdadi rezsim elleni katonai fellépést.

Hasonlóan nagy (69 százalékos) az elnök hazai támogatottsága a nemzetközi terrorizmus elleni harcban - jelentette az amerikai AP hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek