Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikeres az új külgazdasági stratégia

Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár a kormány keleti nyitás stratégiájának eddigi eredményeiről tájékoztatta az Országgyűlést. A politikus sikernek nevezte az új külgazdasági stratégiáját, és annak szükségességét a gazdasági válsággal indokolta.


Dátum: 2013-03-12 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:14.635750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz külkereskedelem 3,5 milliárd eurós negatív mérlegét Magyarország mezőgazdasági termékek kivitelével kívánja pótolni, tizenkét vállalkozás pedig Vietnámba exportálhat sertést. Hozzátette: a szerb energetikai beruházásokba is bekapcsolódnak magyar cégek, a Magyar Villamos Művek pedig komoly szerephez jut a macedón rendszer fenntartásában.

Szijjártó Péter szólt a Katarral kötött együttműködési nyilatkozatról is, a cseppfolyós gáz fogadásáról, és elmondta, az öböl menti arab államok infrastrukturális fejlesztésébe is bekapcsolódna Magyarország.

Kapcsolódó elemek