Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikertörténet a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és az amerikai elektronikai gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft. kedden Budapesten.


Dátum: 2013-03-12 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:15.449140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA kormány célja, hogy Magyarországot Európa termelési központjává tegye. Az ehhez szükséges lépések hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen nőtt a magyar elektronikai gyártóipar versenyképessége - mondta az államtitkár.

\xa0\xa0\xa0

A Jabil Circuit évek óta a hazai top 50 cég között van, és több mint 9000 embernek ad munkát Magyarországon. A vállalat itt hozta létre legnagyobb európai gyárát, világszinten pedig a második legnagyobb szerviz- és integrált logisztikai központját. A kormánnyal folytatott megbeszélések eredményeképpen a cég a közeljövőben 8000 négyzetméterrel bővíti szombathelyi telephelyét - hangsúlyozta Szijjártó Péter.', 'Az államtitkár kitért arra is: Magyarország ma már az európai járműgyártás egyik zászlóshajója, a Jabil pedig nagy autóipari vállalatoknak is szállít be magas színvonalú elektronikai szerkezeteket. Minél sikeresebb a Jabil, annál versenyképesebb a hazai üzleti környezet az autóipari vállalatok számára, így Magyarország és a cég kölcsönösen érdekeltek egymás sikerében.\t\t\t\n']

A megállapodást egy nagy amerikai vállalat és a magyar kormány köti, de több száz magyar kis- és középvállalkozásról is szól, amelyek a Jabil beszállítói, és amelyek ennek köszönhetik kiszámítható működésüket, bevételeiket, növekedési lehetőségeiket - közölte Szijjártó Péter.

Somogyi Richárd, a Jabil Circuit Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: a megállapodás jelzi, hogy a magyar kormány elismeri a szerződéses elektronikai gyártók és szervizszolgáltató vállalatok szerepét a magyar gazdaság életében.

Az elektronikai bérgyártás területén komoly pozíciót vívott ki Magyarország. Az európai szerződéses gyártók csaknem húsz százaléka itt található, a gyártók és a szervizszolgáltatók több tízezer embernek biztosítanak munkát - tette hozzá.

A Jabil 13 éve folytat gyártási tevékenységet Tiszaújvárosban, 10 éve indította el szerviz- és integrált logisztikai szolgáltatásokat kínáló központját Szombathelyen, két éve Pedig Pécsen újabb telephellyel bővítette tevékenységét.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a Jabil magyarországi elkötelezettségét mutatja, hogy az elmúlt 13 évben összesen 75 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat és fejlesztéseket. A stratégiai együttműködési megállapodás aláírásával a vállalat tovább erősíti elkötelezettségét. Azon dolgozik, hogy új vevőket és új megrendeléseket hozzon, növelje a magyar beszállítói kört, ezáltal új munkahelyek jöjjenek létre, növekedjen a magyar gazdaság exporttevékenysége, és erősödjön Magyarország szerepe az elektronikai iparban - közölte Somogyi Richárd.

Az aláírási ünnepségen jelen volt többek között Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet is.

Az 1966-ben alapított Jabil a világ elsőszámú elektronikai vállalatainak beszállítója, jelenleg 25 országban több mint 60 gyáregységgel rendelkezik, dolgozóinak száma meghaladja a 165 ezret, 2012-es árbevétele elérte a 17,2 milliárd dollárt.

A Jabil Circuit Magyarország Kft. jelenleg három városban van jelen. Tiszaújvárosban magas technológiai színvonalú terméket gyárt az autóipar, telekommunikáció, távközlés, a számítástechnikai hálózati elemek, a szórakoztató elektronika, környezetbarát technológia, orvos elektronikai szegmensen belül. Meghatározó szerepet játszik az okostelefon-gyártásban, több új termék európai piaci terjedését biztosítja.

Szombathelyen és Pécsett a Jabil Aftermarket Services a többi között mobiltelefonok, alaplapok, memóriák, mikroprocesszorok, valamint hálózati és telekommunikációs berendezések szervizelésére kínál különböző szolgáltatásokat.

A Jabil Circuit Magyarország 2011-es árbevétele meghaladta 348 milliárd forintot.

Kapcsolódó elemek