Századvég: a többség elutasítja a székházfoglalást
A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint az emberek több mint kétharmada elutasítja a székházfoglalást mint véleménynyilvánítási formát.
Dátum: 2013-03-12 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:16.625233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertette annak a telefonos, országos reprezentatív felmérésnek az eredményét, amelyet a Fidesz budapesti székházánál március 7-én történtek után végeztek a felnőtt lakosság körében. A kutatás az esemény ismertségét és a demonstráció megítélését vizsgálta.
Utaltak arra: múlt csütörtökön mintegy hetven tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Egyes demonstrálók felmásztak az épület erkélyeire. A tüntetők este hagyták el a székház területét.
A március 9-én és 10-én, 600 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt körében elvégzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság döntő többsége hallott arról, hogy tüntetők hatoltak be a Fidesz székházának udvarára és erkélyére, hogy így tiltakozzanak az alaptörvény módosítása ellen. A megkérdezettek döntő többsége, 82 százaléka azt mondta, hallott az esetről.
A Századvég közlése szerint a megkérdezettek 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább nem ért egyet a véleménynyilvánítás ezen formájával, 27 százalékuk inkább egyetért vele, és 5 százalék volt azoknak az aránya, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre.
"A korábbi tapasztalatok és a kutatás eredményei is azt igazolják, hogy az ilyen jellegű közéleti, politikai megnyilvánulásokkal szemben többségi elutasítás figyelhető meg a lakosság körében" - áll a közleményben.