A szocialisták Brüsszelből üzengetnek
Ma újra meggyőződhettünk arról, hogy a rezsicsökkentéssel szemben a szocialisták készek mindent megmozgatni: hazai és brüsszeli baloldali politikusaik naponta indítanak hadjáratot a rezsicsökkentés ellen - olvasható a Fidesz-frakció keddi közleményében.
Dátum: 2013-03-12 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:17.102501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma Brüsszelből üzengetnek, hogy szerintük miért nem jó a magyar embereknek a rezsicsökkentés. A külföldi érdekeket védő bankárkormány hangja dübörög minden egyes hamis érvük mögött.
A Gyurcsány-Bajnai-szövetség, ahogy a kormányzása alatt sem, úgy most sem a magyar emberek mellett áll: háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére a villany árát, veszélybe sodorták családok százezreinek megélhetését, és ma sem képesek a magyar családokkal együtt érezni és terheik csökkenését támogatni.
A Fidesz ezzel szemben kitart a rezsicsökkentés mellett, és minden eszközzel megvédi azt: törvénymódosításokkal és a magyar emberek támogató aláírásával.