Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rice személyes felelősséget érez az uránvád miatt

Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó személyes felelősséget érez amiatt, hogy George Bush elnök - mint utóbb kiderült: minden bizonyíték híján - azzal vádolta meg Irakot, hogy Afrikából akart uránt beszerezni nukleáris fegyverprogramjának kivitelezéséhez.


Dátum: 2003-07-31 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:03.092277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rice szerda éjszaka a PBS televíziónak nyilatkozva ismerte el felelősségét ezért az "egész epizódért".

A nemzetbiztonsági főtanácsadó elmondta: annak idején, amikor elolvasta az unió helyzetéről szóló januári elnöki beszéd szövegét, amelybe bekerült az állítólagos uránügyletre vonatkozó nem bizonyított utalás, úgy gondolta, hogy az teljes mértékben hihető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek