Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gazdasági növekedésre kell a hangsúlyt helyezni

Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-03-12 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:17.473314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czomba Sándor hangsúlyozta: rekordnak számít, hogy az idén a 300 ezret is meg fogja haladni a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, mint ahogy a közfoglalkoztatásra költött összeg nagysága is. Úgy fogalmazott: "soha ennyi pénzt még magyar kormány nem fordított a közfoglalkoztatásra, mint ebben ez évben, 153,7 milliárd forintot". Hoffmann Imre 2012-ről elmondta, hogy 261 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban.

Czomba Sándor utalt arra, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai egyértelműen bizonyítják, hogy a közfoglalkoztatás mellett a versenyszféra is jelentős mértékben hozzájárult a foglalkoztatás bővítéséhez. "A gazdasági növekedésre kell a hangsúlyt helyezni, önmagában a közfoglalkoztatás nem oldja meg a gondokat" – tette hozzá az államtitkár. Azt mondta, az előző kormányok két ciklusa alatt 240 ezerről a duplájára nőtt a munkanélküliek száma. Ha a közfoglalkoztatottak a minimálbért kapnák meg, az 360 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, ám ez jelenleg vállalhatatlanul nagy összeg - jelentette ki. A közfoglalkoztatási bérek kifizetéséről elmondta, hogy a kormány döntése értelmében a jogszabályi környezetet egy közvélemény-kutatás alapján úgy teremtették meg, hogy a béreket havonta kapják meg az érintettek.

Szintén a kormány döntése értelmében bővítik azoknak a településeknek a körét, amelyek pályázhatnak a teljes állami finanszírozással futó Start munkamintaprogramokra. Ezentúl a hátrányos helyzetű kistérségek mellett azok a kistérségek is pályázhatnak, ahol a települések legalább a fele hátrányos helyzetűnek minősül.

Kapcsolódó elemek