Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leállhat a MÁV reformja

Augusztusban tárgyalná a kormány a MÁV Rt. reformját, a gazdasági és közlekedési, illetve az egyeztetésekbe bevont tárcáknál azonban még mindig nem hozták meg a legfontosabb döntéseket a hazai vasúti rendszer fejlesztéséről, és a MÁV vezetése által korábban előterjesztett javaslatokról. A kormány minden ígérete ellenére elakadhat a MÁV Rt. reformja, amennyiben 2004-ben sem jut hozzá a vasúttársaság a nélkülözhetetlen fejlesztési, illetve a működést biztosító állami forrásokhoz.


Dátum: 2003-07-31 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:38:03.433760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Medgyessy Péter miniszterelnök az autópálya-építést egyidejűleg ígérte a vasút fejlesztésével - mint ahogy az Európai Unió (EU) államaiban is ezt a gyakorlatot követik -, a kormány prominens képviselői azonban rendre és kizárólag a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését emlegetik a jövő évi költségvetési tervek között. Miközben az EU tagállamaiban újabb és újabb nagy sebességű vonalak nyílnak meg a nagyvárosok között, a kormányok egyenlő mértékben támogatják a közúti és a kötött pályás közlekedést, a MÁV Rt. helyzete egyre kétségbe ejtőbb: a pályahálózat egy százalékának átépítésére jut pénz évente, a mozdony- és a vagonpark egyharmada üzemképtelen, a piacon a vasúti szállítás részaránya folyamatosan csökken. A kormány elsősorban az EU támogatására épít, a MÁV Rt. átalakításakor azonban hazai forrásokra is szükség lesz. Ami azonban biztosra vehető: 2004-2006 között tizenegyezer fővel csökken a Máv Rt. létszáma.

Putsay Gábor - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek