Újabb mérföldkő az uniós fogyasztóvédelemben
Az Európai Parlament plenáris ülése kedden első olvasatban elfogadta azt az uniós rendeletet, amelynek köszönhetően létrejön a fogyasztói jogviták gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb rendezésének európai online platformja.
Dátum: 2013-03-13 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:25.471252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő plenáris felszólalásában üdvözölte a jelentést, amely szerinte mérföldkőnek számít az európai fogyasztóvédelem történetében. Mint fogalmazott, rendkívül széles a jogszabály által érintettek köre, hiszen az Unióban átlagosan a fogyasztók 20%-a ütközik valamilyen problémába internetes vásárlása során. Reményei szerint ezért sokan használják majd az új platformot a belső piacon kínált áruk és szolgáltatások értékesítése során keletkezett szerződéses viták peren kívüli rendezése érdekében.
A képviselő kiemelte: a rendeletnek köszönhetően az új rendszer egyszerű és olcsó, mivel a fogyasztók egy olyan jogorvoslati lehetőséghez jutnak, amely elkerülhetővé teszi a drága és nehézkes bírósági eljárások igénybevételét. A most felálló interaktív weboldalt vásárlók tömegei vehetik majd igénybe könnyedén, csupán néhány kattintással. A platform ugyanis lehetővé teszi a panasszal élő vásárló és az érintett kereskedő számára, hogy jogvitájukat egy közösen kiválasztott alternatív vitarendezési szervezet bevonásával, az interneten bonyolítsák le. Az új rendszer gyors, mivel az eljárási határidő a korábbi általános európai gyakorlat szerinti 450 napról 90 napra csökken. Bánki szerint az új rendszer nagyszerűségét az adja, hogy a szolgáltatást minden tagországban a saját nyelvükön vehetik majd igénybe az uniós polgárok.