Az Országgyűlésé a legközvetlenebb felhatalmazás
A hétfői alkotmánymódosítás volt az utolsó a kormány szándéka szerint - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Dátum: 2013-03-13 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:26.995162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gulyás Gergely hozzátette, hogy az önkényuralmi jelképekről zajló vita eredménye még szükségessé teheti az alaptörvény apró kiigazítását, de ő ezt a kérdést szívesebben látná más helyen, például a szabálysértések között kezelni. Hangsúlyozta: az alaptörvény módosításakor többnyire tekintettel voltak az Alkotmánybíróság döntésére.
A kormánypárti politikus úgy látja, van olyan eset, amikor a törvényhozónak van joga felülbírálni az Alkotmánybíróságot, de ez nem válhat általános eljárássá. Az alkotmányozó hatalom azért az Országgyűlésé, mert a legközvetlenebb felhatalmazással az rendelkezik, minden más (a kormány és az Ab is) legitimációját tekintve közvetett. Ha valakinek van alkotmányozó hatalma, és ezt nem megfelelően gyakorolja, akkor a választópolgárok ezt szankcionálni tudják - tette hozzá.