Ékes Ilona Délvidéken tett látogatást
Ékes Ilona, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának és az Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának tagja kedden Délvidékre látogatott - közölte a Fidesz-frakció szerdán.
Dátum: 2013-03-13 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:28.224523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint útja során találkozott a "temerini hetek"-ként ismert magyar fiatalokat képviselő ügyvédekkel, illetve az egyik előzetes letartóztatásban lévő fiatal szüleivel. Megállapította, hogy aggályos és elfogadhatatlan, hogy a büntetőeljárás alapjául szolgáló verekedés szerb nemzetiségű résztvevői szabadlábon, míg a magyar nemzetiségűek több mint 5 hónapja vizsgálati fogságban vannak. Különösen érthetetlen, hogy a verekedés helyszínén jelen nem lévő magyar fiatalembert is fogva tartják.
Ékes Ilona fejet hajtott az 1944/45-ös magyar áldozatok csúrogi emlékhelyénél, ahol az egykori tömegsír helyét szeméttenger borítja és nyoma sincs a tervezett emlékhely kialakításának.