Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország kormánya az emberek mellett áll

Az MSZP sem mulasztotta el, hogy elsajnálja a rezsicsökkentést az emberektől: ezúttal Korózs Lajos fejtette ki, hogy nem tartja helyesnek, ha a magyar emberek aláírásokkal támogatják a rezsicsökkentés megvédését - írja közleményében a szocialista politikus sajtótájékoztatóján elmondottakra reagálva a Fidesz-frakció.


Dátum: 2013-03-13 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=189931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:52:30.080777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialistákkal ellentétben – akik kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz árát, megduplázták a villany árát és családok százezreinek megélhetését  sodorták veszélybe –, a Fidesz  kitart a rezsicsökkentés mellett, és minden eszközzel megvédi azt a baloldaltól és a Magyarországot támadó külföldi nyomástól.

A bankárkormánynak, a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak vége van, ma Magyarország kormánya nem a külföldi érdekek, hanem az emberek mellett áll, és ha ebben az emberek a demokráciában  megadatott eszközökkel – például az aláírásukkal – támogatni kívánják a Fideszt, akkor a baloldal kénytelen lesz azt tudomásul venni.

Kapcsolódó elemek